Autóvásárláshoz autóhitel: mire lehet számítani?

Az autóhitelezés az elmúlt bő 10-15 évben nagymértékben változott meg Magyarországon. A klasszikus értelemben vett autóhitel megszűnt, a bedőlt devizahitelek még ma is éreztetik hatásukat.

A hitelezés visszaesett, megjelentek a személyi kölcsönök és előre tört az autólízing. Az autópiac kettészakadt: az átlagemberek készpénzért vesznek olcsó autót, a jól keresők és a vállalkozók pedig drága járműveket lízingelnek.

Mit nevezünk ma autóhitelnek?

2014-ig a klasszikus autóhitelek korában még az ügyfél lehetett az autó tulajdonosa, a jármű pedig fedezetet nyújtott a hitelhez. A kettő azonban már nem megy egyszerre. Ma vagy személyi kölcsönnel vagy autólízing konstrukcióval szerezzük be a szükséges járművet. Új és használt autó részletre egyaránt elérhető például a Lizingo.hu segítségével.

Ha személyi kölcsönt választunk, akkor az autó azonnal, tehermentesen lehet a miénk, de a jármű nem lesz a hitel fedezete. Ez általában kisebb ügyfélkörnek érhető el, mivel nagyon jó hitelképességre van hozzá szükség.

A szélesebb közönségnek az autólízing lesz az ideális megoldás. Az ügyfél jövedelme mellet az autó is fedezet lesz az ügyletben. Az igénylő a forgalmi engedélyben mint üzembentartó fog szerepelni, ha pedig kifizette az egész tartozást, akkor automatikusan ő lesz a tulajdonos is.

Még 2014 előtt az autóhitel szerződésekhez egy opciós vételi jogról szóló szerződést is alá kellett írni. Ez azt jelentette, ha az ügyfél nem tudta fizetni a törlesztőket és a bank felmondta a hitelszerződést, akkor egy egyoldalú vételi szándéknyilatkozattal megszerezhette az autó tulajdonjogát az ügyféltől. Ez biztosította a banknak, hogy az autó értékesítéséből befolyó összegből rendezni tudja a tartozást.

Ezt az opciós jogot 2014 óta már nem lehet fedezetként alkalmazni. Ekkor vette át az autóhitel konstrukció helyét az autólízing.

Teljesen átalakult az autópiac

Ez részben a devizahitelek következménye is lehet, hogy az emberek már nem mernek hitelt felvenni és inkább készpénzért vásárolnak autót. A legtöbben az 500.000 és 1.500.000 Ft közötti tartományban válogatnak, amit hitel nélkül tudnak beszerezni.

A vásárlók másik része az 5-15 millió forint értékű autókat választja, mivel az új és használt járművek árai is jelentősen növekedtek az elmúlt években. Az újak árai már erősen 10 millió fölött kezdődnek.

Az autólízing széles körben megoldást jelent

Ez a konstrukció akkor is megoldást tud nyújtani, amikor a személyi kölcsön már nem elérhető. Persze itt is meg kell vizsgálni az ügyfél hitelképességét. Főszabály szerint az igazolható nettó jövedelem felénél nem lehet több az ügyfél összes havi törlesztőrészlete.

Jó hitelképesség mellett és normál kockázatú autónál 20% önerőtől már lehet igényelni az autólízinget. Ha csak minimálbért tudunk igazolni, vagy egy 10 milliós 5-ös BMW-t választottunk ki, akkor már a 30%-os önerőre is számítani érdemes.

Hasonló cikkek

Comments

KÖVESS MINKET!

1,127FansLike

Kategóriák

Népszerű

Tüszős mandulagyulladás: Meddig fertőz és hogyan kezelhető?

A tüszős mandulagyulladás (follicular tonsillitis) gyakori betegség, amely gyakran fájdalmas tüneteket okoz. A betegséget leggyakrabban vírusok vagy baktériumok okozzák, és általában az immunrendszer erőteljes...

Mi a különbség a Cataflam Dolo és a Cataflam Dolo Rapid között?

A fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés terén számos készítmény áll a rendelkezésre a patikákban, amelyek mindegyike máshogy hat a szervezetre. Ebben a cikkben két népszerű terméket,...

Műfű: hogy ne a szomszéd kertje legyen a zöldebb!

A műfű napjainkban egyre népszerűbb alternatívája a hagyományos füvesítésnek. Sportpályák mellett ma már köztereken és privát kertekben is gyakran találkozhatunk vele, de akár beltereken...

Tommy jeans és Tommy Hilfiger: Mi a különbség?

A divat világában számtalan márkával és alkategóriával találkozhatunk, amelyek gyakran összezavarhatnak minket, a vásárlókat. Egyik ilyen név, ami gyakran előkerül, a Tommy Hilfiger. De...

Ajánló