Igen lehetséges, több szakma is kialakult az IT világában, ami túlmutat a programozói munkán. Az egyik ilyen pozíció a scrum master is, aminek rejtelmeiről a scrummastersuli.com készített egy összeállítást.
A hatékony Scrum Master sokoldalú személyiség, hiszen feladatai is változatosak és összetettek. Egy Scrum Masternek képesnek kell lennie arra, hogy különböző szereplőkkel foglalkozzon egy projekt vagy szervezet keretein belül. Támogatnia kell őket abban, hogy a lehető legjobban végezhessék el munkájukat, mindezt az Agile módszertan keretein belül, amelyet szakmai alapnak tekintünk.
A Scrum Master foglalkozik a csapat dinamikájával, a harmónia megteremtésével, az önszerveződés elősegítésével, az üzleti döntéshozók támogatásával, és ha szükséges, adminisztratív feladatokat is ellát.
Ha egyetlen kulcsfeladatot kellene megfogalmazni a Scrum Master számára, az a „transzparencia fenntartása” lenne. A Scrum Master nem köteles fejlesztési szakértőnek lennie; ha technikai kérdésekbe avatkozik, olyan területre lép, amely nem az ő hatáskörébe tartozik, még ha úgy is érzi, hogy érti a dolgokat. Ugyanakkor hasznos, ha naprakészen követi a fejlesztési világ alakulását. Tudni valamiről azonban nem egyenlő azzal, hogy valóban érti is azt.
A hitelesség a Scrum Master legfontosabb eszköze, hiszen nincs formális hatalma vagy utasítási jogköre, de mégis el kell érnie, hogy a kollégák módszertanilag helyesebben végezzék el munkájukat.
A Scrum Master feladata tehát nem technikai vagy technológiai, még ha ilyen csapatokkal is dolgozik.
A Scrum Master feladatai
A Scrum Master feladatkörének nehézsége, különösen pályakezdők számára, abban rejlik, hogy számos olyan problémával találkoznak, amelyek az emberek közötti, valamint a szervezeti konfliktusokból adódnak. E konfliktusrendszereket át kell látnia, és meg kell értenie a benne részt vevő személyek dinamikáját.
Ezért fontos, hogy a Scrum Master komoly erőfeszítéseket tegyen a hétköznapi pszichológia megértésére. Fontos, hogy e téren is fejlesszék tudásuk és naprakészen tartsák maguk, nem csak a technológia fejlődése terén.
Hangsúlyozandó, hogy a Scrum Masternek nem kell terapeutának vagy pszichológusnak lenni, de jó ha tisztában van az egészséges felnőttek pszichológiai mintáival, beleértve a munkakörnyezetben előforduló konfliktusokat és stresszforrásokat.
A Scrum Master értéke és a bér
Hogyan teremt értéket a Scrum Master? Érdemes átnézni a korábbi blogcikkemet, „Miért éri meg Scrum Mastert alkalmazni?„, ami útmutatást nyújt a Scrum Master munkájának, idejének és energiájának forintosításához.
Röviden a Scrum Master a szoftverfejlesztő csapat szíve és motorja. Ő nem technikai szakember, értéke más területeken mutatkozik meg.
Feladata, hogy megszüntesse a csapatot körülvevő szervezeti és működési akadályokat. Képviseli és népszerűsíti az Agile módszertant, így segíti a fejlesztőket abban, hogy a legértékesebb feladatokkal foglalkozhassanak, elkerülve az esetleges munkahelyi kiégést.
A Scrum Master az Agile módszertan legnagyobb szakértője, folyamatosan kutatja és fejleszti a legjobb gyakorlatokat, amelyeket be is vezet a csapatai munkájába.
Annak érdekében, hogy mindezek megvalósulhassanak, a Scrum Master szabadon mondhat véleményt bárkinek, bármikor.
Olyan felhatalmazással bír, amely lehetővé teszi számára, hogy egyedi nézőpontból vizsgálja a folyamatokat. Ebből az erőből és módszertani tudásból fakadóan képes apró, jól definiált kísérletekkel fokozni a csapat hatékonyságát hosszú távon.
Egy tapasztalt Scrum Master bérezése versenyképes a senior szoftverfejlesztők jövedelmével.
Folyamatos tanulás
A jó Scrum Master folyamatosan tanul. A módszertan dinamikusan változik, ezért ismernie kell a Scrum-on és az Agile-on kívüli projektmenedzsment módszertanokat is. Fontos, hogy tisztában legyen a beszélgetőpartnerei gondolkodásmódjával és módszertani ismereteivel.
Emellett gyorsan fel kell ismernie azt a közeget, amelyben dolgozik, és minél hamarabb tisztában kell lennie az üzleti környezetének sajátosságaival.
A Scrum Masternek jó analitikai képességekre is szüksége van, mivel sok megfigyelést és mérést kell végeznie a kiváltó okok feltárásához. Ezekre a problémákra megoldási javaslatokat kell kidolgoznia, amiket végig is kell vezetnie a rendszeren. Az eredményeket be kell gyűjtenie, kiértékelnie, és a menedzsment felé olyan módon kell prezentálnia, hogy azt mindenki objektív tudásként értékelje.
Empátia, asszertivitás, diplomácia
A Scrum Masternek kiemelkedő empátiával kell rendelkeznie, hiszen emberekkel dolgozik, és rá kell vennie őket a módszertanilag helyesebb működésre.
Meg kell értenie a kollégák és stakeholderek problémáit, és fel kell ismernie a rejtett nehézségeket. Tudnia kell, hogyan tárja fel ezeket a problémákat, hogy támogatni tudja a csapatot, mint az akadályok elhárítója.
Emellett asszertívnak kell lennie a különböző kommunikációs helyzetekben, megőrizve hitelességét.
Jó diplomáciai érzékkel is bírnia kell, hiszen a konfliktushelyzetekben nem támadhat neki a szervezeti szereplőknek a csapata védelme érdekében.
Rugalmasság, türelem, önzetlenség
Bármely folyamat támogató rendszer használata, mint például az Excel és a statisztikai eszközök, alapvetően fontos.
A Scrum Masternek rendkívül türelmesnek kell lennie, mivel a kérések gyakran változást idéznek elő az egyének vagy a szervezet szintjén, ami ellenállást szülhet.
Ezt az ellenállást, bármennyire is csábító, nem szabad erőből kezelni; a türelem kulcsfontosságú, sőt sokszor gyógypedagógiai türelmet igényel.
A Scrum Master önzetlen hozzáállása elengedhetetlen, mivel minden siker, pozitív változás és hatékonyságnövekedés a csapat érdeme kell, hogy legyen. Ez akkor is igaz, ha a Scrum Master nélkül a csapat nem érte volna el ezeket a célokat.
A jó Scrum Master örömét leli abban, hogy mások a munkáján keresztül sikeresebbek és hatékonyabbak. Nem vár el nyilvános elismerést; ha kap, annak örül, de nem ez motiválja a tevékenységét.
Ezért fontos, hogy a Scrum Master távolságtartó maradjon. Ha érzelmileg túl közel kerül a csapathoz, az a menedzsment szemében csökkentheti hitelességét, és esetleg torzíthatja a transzparencia fenntartását.
A Scrum Master számára elengedhetetlen az angol nyelvtudás, mivel a szakirodalom túlnyomó része angol nyelven elérhető. A Scrum Masternek kutatnia kell, és elvárás, hogy hasznos tartalmat osszon meg a közösséggel.
A háttér nem annyira lényeges; minden korábbi munka tapasztalata hasznos lehet a Scrum Masteri feladatok során. Akár coach, akár értékesítő, akár más területen dolgozott valaki, az ismereteket be tudja építeni a módszertani működésbe.
Távlati lehetőségek Scrum Masterként
A Scrum Masternek tudnia kell fókuszáltnak maradni. Ha már tapasztalt, és a csapatok jól működnek, ideálisan nem lenne szabad két csapatot vezetnie. A legjobb, ha egy Scrum Master egy csapatra fókuszál.
A Scrum Master karrierútja sokféle irányba terelheti: válhat Agile Coach-á, tranzíciós vezetővé vagy szervezetfejlesztővé. Az, hogy ki mennyi pénzt keres, a tapasztalaton, a személyes fejlődésen és az értékteremtő képességen múlik, nem csupán a pozíciótól függ.
Bárhogy is, egy tapasztalt Scrum Master tudja, hogyan köti össze a stakeholdereket a csapattal, ami gyakran felbecsülhetetlen értékű.