Gondolj vissza az elmúlt néhány évre! Biztos voltál már olyan céges programon, ahol minden rendben volt. Jó volt a helyszín, finom volt a vacsora, mégis alig emlékszel rá. Aztán volt egy másik, ahol talán nem is volt semmi különösen látványos, mégis időről időre előkerül egy-egy vicces történet róla.
A legtöbb emlékezetes közös élmény mögött nem a költségvetés áll, hanem az, hogy a résztvevők valóban együtt csináltak valamit. Éppen ezért választanak a cégek olyan csapatépítő játékokat, amelyek nem arról szólnak, hogy ki a legügyesebb, hanem arról, hogy mindenki jól érezze magát. Ilyen fajta programokat csinál a Stepout games csapata is, így érdemes szétnézni náluk.
Nem versenyezni akarunk, hanem kikapcsolni
Sokan még mindig úgy képzelik el a csapatépítőt, mint egy kötelező feladatot. Le kell ülni, részt kell venni rajta, aztán lehet hazamenni, pedig egy jól kitalált program teljesen más érzést ad.
Amikor mindenki nevet ugyanazon a helyzeten, együtt próbál megoldani egy feldaványt vagy éppen közösen jön rá egy váratlan megoldásra, akkor eltűnnek azok a szerepek, amelyek a hétköznapokban természetesek. A vezető nem vezetőként, az új kolléga pedig nem új emberként van jelen, hanem egyszerűen a csapat részeként.
Az élményeknek meglepően sok hasznuk van
Egy közös játék nem old meg minden munkahelyi problémát, de segíthet abban, hogy más szemmel nézzünk egymásra. Másnap sokkal könnyebb odaszólni annak a kollégának, akivel előző este együtt fejtettetek meg egy rejtélyt vagy nevettetek egy váratlan fordulaton.
Érdekes módon ez hasonlóan működik, mint amikor valaki rendszeresen sportol vagy odafigyel a bőrápolásra. Az eredmény nem egyik napról a másikra jelenik meg, hanem apró, pozitív változásokból épül fel, a munkahelyeknél sincs ez másképp.
Nem mindenki szeret szerepelni
Sokakat visszatart attól egy csapatépítő, hogy attól félnek, kellemetlen helyzetbe kerülnek, pedig a legjobb programok nem erről szólnak. Nem az a lényeg, hogy ki tud a leghangosabban énekelni vagy a legviccesebben táncolni.
Az igazán jól működő játékok minden résztvevőnek adnak lehetőséget arra, hogy hozzátegye a saját ötleteit. Van, aki logikában erős, más remekül kommunikál, megint más gyorsan átlátja az összefüggéseket.
Azokra a programokra emlékszünk, ahol jól éreztük magunkat
Évekkel később senki sem arra fog emlékezni, milyen színű volt a konferenciaterem vagy hány fogásból állt a vacsora. Arra viszont igen, amikor valaki egy váratlan ötlettel megfordította a játékot, vagy amikor egy csapat együtt nevetett egy teljesen abszurd helyzeten.
Ha egy közös program után még napokkal később is ezek a történetek kerülnek szóba a folyosón, akkor biztos lehetsz benne, hogy sikerült valami olyat átélni, ami túlmutatott egy egyszerű céges rendezvényen.
Ha kíváncsi vagy arra, milyen programok képesek ilyenkor értéket teremteni, akkor érdemes megnézned a Stepout Games csapatépítő játékait, ahol a hangsúly valóban a közös élményen és a felszabadult hangulaton van.
Kép forrása: stepoutgames.hu


